Az épületek által felhasznált energia 75 %-át a helyiségek fűtése/hűtése igényli. Az utóbbi 10 évben az energia árak kb: 500% emelkedtek, és ez az emelkedés nem ált meg! A fűtésre/hűtésre felhasznált energia mennyisége több, mint a termelésre + közlekedésre + világításra!
Termelő célt szolgáló épületeink, csarnokaink fűtésére/hűtésére szükséges energia mennyiség az egyik oka annak, hogy nyugaton egy egységnyi energiával háromszor több terméket állítanak elő, mint a hazai vállalkozások. Hőszigetelés nélkül, vagy nem megfelelő hőszigeteléssel a klímaberendezés, illetve a kazán üzemeltetése óriási összegeket emészt fel, amelynek több mint a fele megtakarítható (lenne.)
Persze ez nem olcsó mulatság, hisz tudni kell, hogy a hideg energia háromszor olyan drága, mint a meleg energia, vagyis az, hogy nyáron a lakás hőmérsékletét egy fokkal csökkentsük, háromszor annyiba kerül, mint az, hogy télen egy fokkal növeljük azt. Ebből következik, hogy az épületek megfelelő homlokzati hőszigetelése nem csak télen, de nyáron is renkívül fontos. A hőszigetelés tehát megéri a klímával rendelkezőknek is, sőt! Meglévő épületeink többsége hőszigetelés nélkül, illetve a mai elvárásoknak nem megfelelő szigeteléssel készült. Az elmúlt években épült több tízezer ház homlokzata ma már nem felel meg a korszerű hőszigetelés követelményeinek, de a hasonló módon készült üzletek, kisipari műhelyek, ipari és mezőgazdasági célra használt könnyűszerkezetes csarnokok szigetelését is érdemes pótolni. Az utólagos hőszigetelés egy olyan befektetés, amely rendkívül gyorsan megtérül. A megfelelő szigeteléssel megtakarított energiaköltség két-három év alatt behozza a beruházás árát, után pedig évről évre megkíméli pénztárcánkat a túlzott fűtési/hűtési költségektől.
származik: magyarfestek.hu
Miért fontos a homlokzati hőszigetelés?
2011.01.09. 12:48 hőszigetelő
Szólj hozzá!
Címkék: rendszer hőszigetelés szigetelés polisztirol hőszigetelő kőzetgyapot
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.